BALATON BARÁTAI MÁRKAMŰHELY

"ADRIA-MARKETINGESEK A BALATONÉRT!" Tengermelléki turizmusban is jártas marketingarcok szakmai segítségnyújtása a Balaton jobb megértéséhez a balatoni turizmus szereplői, felelősei, döntéshozói számára. A Balaton-márkázók közössége nyitott szakmai platformként keres gazdát a Balatonnak, a problémáknak, elemzi a magyar tenger aktuális sorskérdéseit, irányt mutat a szakmai tévelygések sűrűjéből. Egy márkaszemléletű párhuzamos szakmai világot építve teszi értelmezhetővé a Balaton megoldóképletét.

2017. október 7., szombat

ELSZABADULT A MIGRÁNSPOLITIKA TURIZMUMUSA!

Miért utaznak ránk a migránsok?

(A bevándoroltatás turisztikai értelmezése,
meghatározása szakmai szabadstílusban:)















A bevándoroltató turizmus jellemzői:
- Bevándoroltató turizmusnak azt nevezzük, amikor a Közel-Kelet, Kisázsia és Afrika vándorlelkű népei rövid otthoni tartózkodásaikat, hosszabb európai nyaralásokkal szakítják meg.
- Fakultatív, menekülő-túlélő programokkal tarkított családi-közösségi kalandtúra, melynek végén, a célba érést követően a vendéglátó fogadóország gazdagon jutalmazza (ingyen szállás, teljes ellátás, költőpénz, vendég-előjogok, stb.) a fáradt vándorokat.
- Az uniós "meghívóval" érkező vendég számára tartós, életre szóló kötődést eredményez az adott célország fejlett gazdaságához, szociális ellátórendszeréhez.
Az egyetlen olyan turisztikai ág,
- ami szükségtelenné teszi a személyes, igazoló okmányok meglétét, határokon történő felmutatását,
- ahol a turisztikai élménylánc bilincsben is végződhet,
- ahol a területfoglaló vallásturizmus elemei keverednek a behatoló vendégmunkások tömeges idegenforgalmával,
- ahol a beutaztatott vendégek számának és elhelyezésének kontinentális kiterjesztéséért folytatott politikai élethalálharc valódi háborúkat eredményezhet,
- ahol a küldő országok helyi és globális szervezőirodái komoly nemzetközi pénzügyi háttérrel és szakértői támogatással végzik idegen(meg)vezetői tevékenységüket,
- ahol a fokozódó nehézségek ellenére is bomba-módra szaporodnak az önkéntes jelentkezők az ilyen utakra,
- ahol egyes országok útbaigazító kerítés felhúzásával segítik a pontos tájékozódást, így mutatva a tévelygő vándorsereg számára a célországba vezető helyes irányt,
- ahol a nagyvonalú fogadóországok a nemkívánatos desztinációból gyalog érkezetteknek is repülővel biztosítják a hazautat,
- ahol a várható vendégéjszakák időtávjában garantált az abszolút világrekord, a folyamatos növekedés.

A bevándoroltatott turista jellemzői:
- Az útba eső tranzitországok rendfenntartó erőit általában széles, erőteljes gesztusokkal, szívélyes karlendítéssel üdvözlik
- A tranzitországok területén és főként azok határain rendszerint nehéz őket hosszabb maradásra bírni
- Magasról (és közelről is) tojnak ezen országok természeti szépségeire, vonzerejére, turistajárműveinek padlózatára
- Nehezen ismerik ki magukat az európai szokásokon, ezért inkább a sajátjukat használják
- Nagy örömmel teszik ingyen magukévá a fogadóország értékeit, féltett nemzeti kincseit
- A helyi kultúrából általában nem kérnek, azt otthonról hoznak magukkal
- Többségében hátizsákos utazók, akik nagy távolságokat tesznek meg, rendszerint csoportos gyalogtúra keretében
- Legtöbbször gyalogosan érkeznek és angolosan távoznak
- Előszeretettel használják ingyenesen az adott nemzetek országos tömegközlekedési hálózatát
- A tranzit- és fogadóországok lakosai számára sok esetben ők maguk szervezik a turisztikai attrakciókat, látványosságokat
- Sokan közülük előszeretettel kóborolnak el a kijelölt turistaútvonalakról
- Elvárják, hogy vendéglátóik szuvenírként kiemelt állampolgári, törvények feletti előjogokkal ajándékozzák meg őket
- Ha csalódnak egy ország bőkezű vendégszeretetében, tiltakozásképpen azonnal odébbállnak és másik elfoglalható gazdaságturisztikai régiót, bevehető idegenforgalmi célpontot keresnek maguknak
- Idővel ők maguk is képesek vendégeket generálni vendéglátóikból a saját hazájukban
- Az egyetlen olyan aktív vendégstátusz, ahol a célba érkező turista a megérdemelt pihenés helyett dolgozni kényszerülhet
- Nyelvi nehézségeik miatt egyesek (szakszerű idegenvezetés híján) tévedésből gyakran az irakiak, szírek, afgánok számára kijelölt látogatói sorokba állnak be...

Összességében tehát megállapíthatjuk, hogy
1. Európa továbbra is biztonságos és zavartalan turisztikai célpont a beutazó migránsok és az iszlám vallásturizmus számára.
2. Vonzerő és hívószó tekintetében Európa képes ma a legtöbb népvándorló turistát megszólítani, idecsábítani.
3. Huzamos itt tartózkodásuk árát és költségeit nem az idecsalogatott vendégsereg, hanem mindenkor az adott, békés fogadóország közössége fizeti meg.
4. Elhúzódó látogatásuk lehetővé teszi, hogy mélyrehatóbban és tartósan megismerkedhessünk az ő kultúrájukkal, és igény szerint akár le is cserélhessük arra a sajátunkat.
5. A bevándoroltató turizmus minden évszakban egyaránt vonzó.
6. Az előrejelzés szerint folyamatos bővülés várható ezen a piacon a korlátlan számú, utazni vágyó, felizgatott tömegek megindulásával.
7. Az őket meghívó EU-s vezetők saját vendégeikként nem hazatalálásukban, hanem ott marasztalásukban érdekeltek.
8. A bevándoroltató turizmus extrém magas költségekért kínál minimum szolgáltatásokat, határtalan veszélyek és hatalmas egyéni kockázatvállalás mellett, mégis egyre népszerűbb beutazási forma, ami egyre fenyegetőbb méreteket ölt.
Ne éljünk vele! Ne hagyjuk, hogy bevándorlási hullámok korbácsolják fel a Balaton békés vizét!

Köszönjük, hogy szakértő segítőd lehettünk!
Balaton Barátai Márkaműhely
Adria marketingesek a Balatonért!

2017. április 5., szerda

BALATON vs. ADRIA hívószava 2017-ben!


A BALATON jelenleg is érvényes hívószava (márkaüzenete)
a hazai célközönségnek:
"Nincs itt semmi látnivaló kérem!
Lehet továbbmenni!"


Mert a Balaton az a hely, 
- ahol nem sétálhatod körbe szabadon a part mentén a tavat
- ahol nem ehetsz kedvedre a vizéből kifogott friss halat
- ahol még azért is fizetsz, hogy megmártózhass benne 
- ahol csak a pénzedet becsülik, nem a választásodat
- ahol még a fürdőszezont is megrövidítik
- ahol a vendégszeretet sem mindig van otthon


Az ADRIA hívószava (márkaüzenete):
"A Balatont elvehetik tőled, 
de az ADRIA örökre a Tiéd marad!
Nyaralj nálunk az Adrián úgy, mintha hazajönnél!"


Ha szerinted sincs ez így rendben, akkor a Balaton Barátai Márkaműhely 2017-ben márkaalapozó közös gondolkodásra hívja a Magyar Turisztikai Ügynökséget, a hazai turizmus- és médiaszakmát, hogy ne a "szarok rája" maradjon a Balaton márkajele, és a Balatonra rázúduló közel 400MrdFt ablakon bedobott pénz legyen!

A márkaszemléletű, modern turizmusstratégiai gondolkodás önkéntes szellemi műhelyeként 2017-ben is a sürgető szakmai szemléletváltás kikényszerítésével irányítjuk és ösztönözzük az egységes márkagondolkodás fejlődését, a BALATON brand körüli évtizedes szakmai tévhitek felszámolását.

Balaton Barátai Márkaműhely
Adria-marketingesek a Balatonért!


2016. április 24., vasárnap

Ítélet-idő: a Balaton nem bűnös!

Régi mondás mifelénk, hogy két király ül a Balaton trónján: a Vendég és az Időjárás.

Ma ismét látványos ízelítőt kaptunk abból, amikor a Balatonnál nem a vendég, hanem a természet az úr: az Adria felől lecsapó orkán helyenként 100km/h fölötti széllökésekkel és méteres hullámokkal rajzolta át a tóvidék arculatát. Nincs mese: a Balaton is felébredt, készülődik, nyújtózik az idei megmérettetésre: szinte biztosra vehető, hogy ezerarcú, kedves óriásként most is a legjobb formáját fogja hozni, hogy örökre a barátunk maradhasson.

Ugyanakkor a tóvidék egyes önkormányzatai és turisztikai felelősei számára a 2016-os fürdőszezon is problémákkal terhesnek ígérkezik, mert súlyosbodó bajaikkal félő, hogy egyedül maradnak. Ilyen ma például Balatonmáriafürdő ügye, ahol ősz óta tartó drámai iszaposodás lehetetlenítheti el a közelgő fürdőszezont, a helyiek mindennapi életét. Segélykiáltásaikat a média széles körben segítőleg felvette, ám ha az állam nem dob azonnali mentőövet, az iszapbirkózás olyan össznépi sárdobálásba csaphat át, ami megint alaptalanul feketítheti be a mi szeretett Balatonunk hírnevét, féltett imázsát.

Ezért társadalmi szinten is egyre feszítőbb a kérdés: ilyen páratlan természeti és kulturális adottságokkal hogyan süllyedhetett a Balaton (aminek fénye a rendszerváltás óta folyamatosan kopik) a hazai turizmus legellentmondásosabb, legvitatottabb és legtámadottabb szereplőjévé? Ha a Balaton a földkerekség középméretű tavainak legszebbjei közé tartozva nemzeti turizmusunk gyöngyszeme, akkor miért hagyjuk gazdátlanul, irányítás nélkül sodródni? Hol késik az állami szerepvállalás? Miért tehetetlen a szakma? A tóvidék vonzerejét és versenyképességét kockára tevő, ismétlődő behatások ellen miért nem fogjuk meg jobban egymás kezét? És persze ott a kulcskérdés: márkaértékétől megfosztottan vajon lehet-e majd egyszer a Balaton is olyan csillogó brand, mint az Adria?

Mi hisszük, hogy igen, mert a Balaton ennél többet tud, és többet is érdemel. Itt az idő, hogy a Balatonnál is rendbe tegyük a dolgokat, mert nem a hellyel van a baj, hanem a fejjel. Márkaműhelyünket is ez a felismerés hívta életre, így iránymutató gondolkodással közvetlenül igyekszünk elősegíteni a helyi és kormányzati szereplők összefogását, a sürgető szakmai szemléletváltás kikényszerítését.

Jó hír, hogy a háttérben már szerveződik valami, a kormányzat mellett a helyi erők is megmozdultak és összefogásra szólítanak, vannak már új turisztikai szezonokat ígérő kísérleti kezdeményezések, egyetemi hátterű, Balaton-turizmust kutató intézet, de nincs még valódi, szakmai alapú párbeszéd, nincs közös platform az égető Balaton-problémakör átfogó, mélységi feltárására és kibeszélésére.

A Balaton ma ugyan több, egymástól elkülönült munkaszervezettel is rendelkezik (Balaton Fejlesztési Tanács, Balatoni Regionális TDM Szövetség, Balaton Szövetség, stb.), ám nincs önálló, operatív menedzsmentje, régiós hatáskörű irányító központja, amelyben minden erre rendelt hivatalos, vagy önkéntes társadalmi szervezet együttesen képviseltethetné magát. Márpedig bőven lenne mit közösen megvitatni, a baj az, hogy nincs hol. Hiába miénk itt a tér, ha nincs az a pad, aminél összegyűljünk.

Itt az idő, hogy a Fővárosi Turisztikai Kerekasztal mintájára mi is létrehozzuk végre azt a Balatoni Turisztikai Kerekasztalt, amelyre a Balaton Barátai Márkaműhely már 2014-ben is tett sürgető ajánlásokat. Igaz, a Balaton – Budapesttel ellentétben – ma még nem független közigazgatási egység, és nem is egy önálló turisztikai régió, ennek ellenére közösen akar gondolkodni és cselekedni a tóvidék jelenét és jövőjét meghatározó sorskérdésekről. Létfontosságú, hogy ezeket egy szakmailag menedzselt közös gondolati körbe vonjuk be, amihez keretet (egyenlő feltételek biztosításával) már a leendő Balatoni Turisztikai Kerekasztal szolgáltatna, hogy mindannyian eredményesebben szolgálhassuk a Balaton ügyét.

Hisszük, hogy a Balaton turizmusa képes és tud is változni, fejlődni, ezért a Balaton-márkázás jobb megalapozása érdekében mostantól közös műhelymunkát tervezünk minden érintett és remélhetőleg nem érdektelen szakmai, kormányzati, önkormányzati partnerrel.

Itt az idő, hogy a Balatont a magyar turizmus állatorvosi lovaként ne hagyjuk tovább botladozni, hanem némi márkavarázslat bevetésével turbózzuk fel és csináljunk szárnyaló pegazust belőle. Mert a Balaton trónjára csakis akkor tehetjük fel az igazi (szakmai) koronát, ha majd a Hetedhét(horvát)országból visszacsábított Vendég mondja ki: ez király!
Addig minden más csak mese.

2016. április 15., péntek

Szezon előtti marketingüvöltés a Balaton felelőseihez: Fogjunk össze Balatonmáriafürdőért!


A Balaton Barátai Márkaműhely azonnali cselekvésre szólítja fel a tóvidék régiós és kormányzati felelőseit az iszapárral sújtott balatonmáriafürdői strand megmentése érdekében!


Balatonmáriafürdő magára maradt iszapgondjával
Óriási csapás érte a Balatont, nézze meg, hogy néz ki a tavunk!

VÍZ HELYETT VASTAG ISZAP BORÍTJA BALATONMÁRIAFÜRDŐ STRANDJAIT
Iszapba süllyed a turizmus a Balaton nyugati medencéjében


Ja, hogy nincs felelőse a bajnak, mert még nincs tógazda? Mert a Magyar Turisztikai Ügynökség még nem állt fel? Mert hivatalosan még nem létezik olyan, hogy Balatoni Turisztikai Régió? Mert nincs még egy kézben a Balaton turisztikai irányítása? Mert a Balatonnak továbbra sincs operatív menedzsmentje, kommunikációs fejállomása, átfogó készenléti cselekvési, vagy menedzsment terve, egységes tókommunikációja, összehangolt mondanivalója, krízisközpontja, hozzáértő válságstábja?

Szakmai és civil körökben is szégyennek tartjuk, hogy ezek hiányában hónapok óta nincs közös kormányzati és régiós fellépés, összefogás az iszapár ügyében, az érintettek nem állnak be segítőleg Balatonmáriafürdő mögé, nem állnak ki egységesen érte. Nem arról volt szó, hogy senkit nem hagyunk az út szélén? Ne dugjuk a fejünket a homokba (iszapba)! Egy ekkora színes-szagos problémát nem lehet elrejteni, lokalizálni, elszigetelni: kihat a Balaton egészének megítélésére, szezonális vonzerejére, versenyképességére. Épp ezért Balatonmáriafürdő problémáját - az állami turizmusirányítás mellett - minden tóparti önkormányzat és szakmai szervezet a sajátjaként is kell, hogy kezelje, merthogy ez a csapás jelen pillanatban is erősen bepiszkolja, bemocskolja az idei fürdőszezon már most sem szeplőtlen arculatát, üzenetét. 

Ne hagyjuk, hogy ez maradjon májusban a Nyitott Balaton legfőbb attrakciója, negatív látnivalója! Vagy ha igen, akkor csináljunk valahogy a hátrányból előnyt, a vereségből nyereséget! Mi ebben is segítünk, ha kell. Lobbizzunk közösen a sürgető állami beavatkozás kikényszerítéséért, és adjunk egységes, megnyugtató választ a média, a nyilvánosság felé! Itt az idő, hogy a korábbi, döcögősen induló tóparti összefogás mostanra közös cselekvésre váltson: EGY BALATON - KÖZÖS ÉRDEK!

Ám vannak helyzetek, amik ma még ez ellen dolgoznak, a nagy szavakat nem mindig hitelesíti a valóság. Mert tehet például olyan bizakodó kijelentést Lengyel Róbert független polgármester a balatoni hajózás szezonnyitó ünnepségén, hogy a közös hajóban a tó körüli települések együtt ünneplése az egységet szimbolizálja. Ám ha egy települési vezetés - Siófok közismert és sajnálatos példáján keresztül - még önmagával sem képes jól együttműködni, akkor hogyan várhatunk el régiós szintű önkormányzati összefogást?

Vagy ha például a Balaton Szövetség vezetői még abban sem tudnak nyilvánosan megegyezni, hogy mikor, melyik évben alakultak meg (a magunk részéről inkább a Balázs Árpád-féle álláspontot osztjuk), és ez a vita a sajtóban is teret kap, annak milyen üzenete lehet a nagyvilág, a turisztikai piac felé? Egy ilyen elkerülhető performansz a külvilág szemében nem csupán az adott szervezet (amin belül egyébként komoly értékteremtő munka folyik) tekintélyét, hitelességét és szakmaiságát rombolja le, hanem az összbalatoni egységkép megítélését, imázsát is lerontja. Lássuk be: ilyen zavaró tényezők mellett nem könnyű feladat a Balaton egységességét meggyőzően hangsúlyozni. Ha mi egymást esszük meg, arra nem hívhatunk vacsoravendéget.

De még ez sem lenne akkora baj: egy-egy félrecsúszott, vagy balul elsült Balaton-nyilatkozat, a megosztottság és széthúzás még mindig nem okoz akkora károkat, mint az, ha például egy efféle krízishelyzetben kollektívan elbújva mélyen hallgatunk. Itt az idő, hogy a korábbi katasztrófamarketinget végre Balaton sikerkommunikációra cseréljük! Mert a Balaton - mint a földkerekség középméretű tavainak egyik legszebbike és nemzeti turizmusunk gyöngyszeme - megérdemli, hogy mindannyian (kormány, média, turisztikai szolgáltatók, vendég) egyaránt jól bánjunk vele. Horvátországban - de az Adria összes tenger-melléki régiójában is - elképzelhetetlen, hogy olyan mostohán bánjanak és úgy beszéljenek a tengerükről, mint mi magyarok a Balatonról.  

Ma a Balatonnál nem egy-egy szokatlannak tűnő természeti jelenség - ami eleve kódolva van a tó genetikájába - hanem a tájékoztatás a legnagyobb katasztrófa, mert a szervezetlen, fej nélküli kommunikációval a kisebb bajokból is nagyobbat csinálunk.

Biztató hír, hogy a napokban zajlott le az a széleskörű műhelybeszélgetés, amin a Balaton-kommunikáció megújítását kereső balatoni szervezetek és intézmények vettek részt. Ez a kormány által is szorgalmazott égetően fontos kezdeményezés (a Nemzetgazdasági Minisztérium háttértámogatásával, a Balaton Fejlesztési Tanács égisze alatt, a siófoki városháza Balaton-termében valósult meg) egyértelművé tette, hogy mostanra elodázhatatlanná vált egy "Balaton Hírközpont" felállítása.

A Balatonnak olyan menedzsmentre és olyan koordinációs tájékoztató központra van égető szüksége, ami képes egységes Balaton-üzenetek kialakítására és közvetítésére, és ami kezelni tudja a régión belül keletkező bulvárturisztikai események kommunikációját, azok negatív kicsapódásait. Tipikus példa lehet erre az országosan is egyre nagyobb port kavaró Aqua Regnum Hungary nevű gigaprojekt tó körüli ámokfutása, vagy a tervezett fűzfői lőporgyár ügye. A Balaton Hírközpont felállítására és működésére mi is hamarosan megtesszük részletes szakmai ajánlásainkat, aminek első feladata egy azonnali cselekvési/kimenekítési/megoldási terv elkészítése kell legyen, a balatonmáriafürdői turisztikai szezon közös megmentése érdekében.

Sajnos az egyik balatoni szervezet vezetője újra azt kifogásolta, hogy nem balatoni emberként milyen alapon és mégis hogy merünk mi beszélni, a kormányzat felé is szót emelni a Balaton nevében, érdekében? Ezt a kérdést már korábban is megválaszoltuk: a Balaton mindenkié. Mi tartjuk életben, turisták, nyaralótulajdonosok. Senki nem szabhatja meg, hogy ne érezzük ugyanúgy magunkénak, mint egy született balatoni. Legyen az akár polgármester, vagy bármilyen regnáló tóegylet vezetője. Mi helyettük (és persze velük közösen) is változáshozó szakmaisággal gondolkodunk és cselekszünk, vagy éppen kormányzati körökben lobbizunk a Balatonért, amit a többség azért pozitívan értékel. Meglehet, hogy talán nem is ok nélkül száll be az állam a Balatonmárkázásba? Ugye kicsit sem kínos, hogy a Balaton jó hírének helyreállításához olyanok mutatnak jó példát és követendő irányt, akik amúgy teljesen más vizeken hajóznak?

Lássuk be: a Balaton Barátai Márkaműhely létezése a nem létező állami turizmusirányítás és a gazdátlan tómarketing kudarcának közös terméke, ahol önkéntes munkával, a sürgető szakmai szemléletváltás kikényszerítésével Adria-marketingesként is segítjük egy új, márkaszemléletű Balaton-gondolkodás kibontakozását, a tómarketing megújítását. Persze senkinek sem szégyen tapasztaltabb szakemberektől tanulni, főleg ha az ingyen van. Kívülállóként eddig is igen sokat tettünk a Balatonért, sajátosan progresszív, marketinges szabadstílusban. Hogy miért pont így? Mert számos szakmán belüli véleményt és sok százezer ember dühét is tolmácsoljuk ezzel az állam és a tóvidék felelősei felé. Azokét, akik szerint a Balaton nem bejáratott, hanem egy lejáratott márka és szolgáltatás, ami miatt magyar családok tömege inkább a tengerparti nyaralást kényszerül választani. De ezt az igen kínos témát egy meghökkentő marketingkutatás szomorú következtetéseiként majd részleteiben is feltárjuk.

Amúgy kormányzati körökben feltette-e már egyáltalán valaki a kérdést, hogy a beígért és várva-várt 300Mrd-os fejlesztési forrás egyáltalán milyen problémákat old meg a Balatonnál, és miket nem? Balatonmária(iszap)fürdő drámai helyzetét bizonyosan nem orvosolja. Akkor pedig a magyar állam villámgyorsan nyúljon a másik zsebébe és dobjon pénzügyi mentőövet a településnek, mert egy ilyen iszapkatasztrófa a balatoni fürdőszezon mellett, simán maga alá temetheti az újonnan felálló Magyar Turisztikai Ügynökség szakmai létjogosultságát is. Cselekedjünk hát!

2016. március 16., szerda

Sürgősen kukába az új Balaton-szlogennel!

Ezt ugyan nem mi követeljük, hanem a háborgó kommentelők az www.ilovebalaton.hu portálon az alábbi cikkre reagálva:

A Balaton Budapest kertje 
Szakértők azt mondják, a két márka összeköthető lenne. És meg is kéne tenni.”


(a címben szereplő - egyébként foghíjasan idézett - kijelentés az Országmárka 2.0 konferencián a balatoni turizmus egyik prominensétől a valóságban így hangzott el: „a Balaton szinte Budapest kertje”)

Úgy tűnik, még így is sokaknál kiverte a biztosítékot. Számukra értelmezhetetlen, igaztalan, valószerűtlen, logikátlan, de mindenekelőtt bántóan lealacsonyító ez a jelző. Íme, a reakciók:

„Balaton az a Balaton.Micsoda baromság összemosni Budapesttel.”
„Egy tó, mint kert??? eleve képzavar..”
„Eszement hülyeség. Balaton Mo. tava.”
”Ekkora Pesti baromságot! Akkor inkább Veszprém terasza!! Méghogy Budapest...”
„Hatalmas hülyeség! Semmi köze a Balatonnak a fővároshoz!!!”
„Inkább, a Balaton, Magyarország kertje!”
„Magyarország Budapest gyarmata.... borzalmas ez a szlogen, pontosan az ország egyik legnagyobb problémáját hangsúlyozza, amit a bamba pestiek nem érzékelnek.”

„És mi az, hogy a Balaton egy KERT? Mi a KERT értelme ebben az összefüggésben? Ülünk egy lugasban, vagy a gyümölcsfákat metszegetjük a gyomlálás után? Vagy éléskamra? Milyen tevékenységek fűződnek egy kerthez és hogy jön ehhez a Balaton, ami egy nagy külön régió a maga tipikus üdülési szerkezetével? A Káli-medence lehet egyfajta kert talán, de az egész Balaton ennél sokkal összetettebb. Egy külföldi számára ez a párosítás nem mond semmit, mi, magyarok meg pontosan tudjuk, mekkora hülyeség.
És miért pont Budapest? Miközben a balatoni turizmus semmiféle kapcsolatot nem alakított ki a régió meghatározó városaival, lásd Veszprém, Keszthely, stb. „

„Budapest kertje a Budai-hegység és az agglomeráció! Nehogy már összekeverjük a Balatonnal vagy a Velencei tóval! A Balaton Magyarország üdülőparadicsoma,ha úgy tetszik a "Magyar Riviéra",aminek vendégforgalmát minden igyekezet ellenére elsősorban az időjárás befolyásolja! Ezért nehéz versenyképes alternatívát nyújtania a kiszámíthatóbb klímával rendelkező tengerpartokkal szemben.Az árakról nem is beszélve,aki Magyarországon még üdülésre tud költeni,kétszer is meggondolja,hogy hol töltse -költse el a szabadságát! Számottevő belföldi idegenforgalom nélkül a Balaton tovább sorvad,nem a külföldiektől kellene várnunk a megváltást,hanem elsősorban a magyar családokat, munkáltatókat kell helyzetbe hozni különböző célzott támogatásokkal! Ami a külföldieket illeti,én " Bp.-Balaton csomagban" népszerűsíteném ,ez fordítva már régóta működik! A balatoni szállodák,utazási irodák mindíg is kínáltak Bp-i városlátogatásokat a nyaralóvendégeknek!"

„A balaton legjobb (?) nemzetközi szlogenje a kövekező (copyright nálam): "Balaton - ahol a Mikulás nyaral!" smile hangulatjel "Lake Balaton - where Santa Claus spends his holidays!" (egyébként így is van, mert a finn mikulást alakító férfi a balatonra jár egy finn haverjához.) egyébként az, hogy a balaton budapest kertje nem jó szlógen, mert egyáltalán nem igaz ...a balaton egy saját géniusszal rendelkező táj... nem valaminek a valamije. hanem balatonország....”

„Mar attol is hanyok altalaban hogy az egesz keleti medence a BPieké, és még ezzel is reklamozni!??? Jobb szlogen nem volt? Mondjuk latszik hogy annak tekintik BPnert Siofokon kivul kb sehova nincs rendes tomegkozlekedes. Ami a legnagyobb baj még, hogy a Déli parti háttértelepülésekre semmi, de semmi összeköttetés nincs szinte a Déli vasúttal. Pl. Marcaliból hétvégén (nyáron is, nemcsak elő-és utószezonban) tömegközlekedéssel eljutni szinze lehetetlen.4-6 buszjáratpár van ezeken a napokon, ütemes menetrendnek, vagy vonatokhoz való igazításnak se híre-se hamva, a legutolsó járat szombat-vasárnap pl. 19:20kor indul a partra a partról vissza pedig 20:00 körül. Egy EB meccset nem lehet így megnézni pl. egy rohadt korsó sör mellett, mert nem tudsz hogy hazajutni csak kocsival, arról nem is beszélve, hogy az éjszakai élet kizárólag valaki sofőrködésével vagy taxival (aki horror áron szállít, mivel monopol) megoldható a visszajutással egyetemben a háttértelepülésekre. Ezen kívül a háttértelepülések az adottságaikat (borászatok, fürdők,stb.) is csak autóval látogathatóak amit egy borászatnál például ugye nem kell ecsetelni mekkora probléma. Nem értem, hogy a horvátkonál az éjszakai és a háttértelepülések forgalmát hogy tudták nyugati színvonalon, ütemezetten, rendes tájékoztatással megoldani már 6 évvel a háború után, de itt 70 évvel egy háború után még ez sem működik. És akkor a siófoktól nyugatra lévő vonatos tötymörgést, és azt ha hideg van azért késik 50 percet a vonat, ha meleg van azért még nem is említettem... Nem kell csodálkozni, hogy a nyugati a Horvátokhoz megy le s nem ide...”


Hogy mit gondolunk mi erről a kertekalja-szintű eltévedt marketinglövésről?
A konferencia résztvevőjeként (ahol a Balaton Márkaműhelyt képviselve két fővel voltunk jelen) biztosra veszem, hogy a szlogen kiötlői ezt nem a Balaton új hívószavának szánták. Ez a szlogen vélhetően direkt ehhez az eseményhez lett kigondolva. Az Országmárka 2.0 konferencia fő témája pont arról szólt, hogy az országmárkázás égisze alatt (amit úgyszintén stratégiai tanácsokkal segítünk), hogyan lehetne a Budapest és Balaton márkákat párhuzamosan fejleszteni, mivel a közeli jövőben ezekre nagyon sok pénzt szán a kormány. Létkérdés, hogy ebben a Balatont Budapesttel egyenrangú partnernek tekintsék. Vagyis ezzel a meghökkentő pozicionálással nem a fővárosban élőket akarja még jobban magára húzni a tóvidék, csupán Budapesttel megegyező súlyt és figyelmet kíván szerezni a Balatonnak azzal, hogy rámutat: turisztikai értékét és szerepét tekintve a magyar tenger is van annyira hangsúlyos, mint a főváros. Tehát a legkevésbé sem arról van szó, hogy a Balaton egy ilyen behódoló kijelentéssel lefekszik Budapestnek, hiszen ebben az értelmezésben nem is saját, belső turisztikai piacaként tekint a fővárosra, hanem mint jövőbeni együttműködő turisztikai partnerére, akivel összefogva, hatékony és tartós keresztmarketinggel megalapozott, vele egyenértékű, közös célpiaca lehet a beutazó nemzetközi turizmusnak, aminek fősodra ma statisztikailag is Budapest. Ezt szolgálná tehát ez a fura pozicionálás, amivel a Balatoni turizmusszakma a kormányzatnak, ezen belül az új állami turizmusirányítás felelőseinek üzent. Sajnos ez az eltévedt üzenet a belföldi turizmus irányába elég félreértelmezhető módon csapódik le. A baj mindig abból van, mikor az ilyen szűk szakmai köröknek címzett mondatokat felkapja a sajtó és kikerül a társadalmi nyilvánosság elé.

Mi ebből a tanulság?
Ha mi prémiummárkaként építjük a Balatont, akkor az tényleg nem lehet valaminek a valamije. Mert ha "a Balaton szinte Budapest kertje", akkor a vidék Magyarországának kertje meg kizárásos alapon az Adria? Tény: továbbra sincs olyan Balaton-üzenetünk, ami mondjuk az Adria-életérzést 100%-ban magáénak valló sok-sok honfitársunkat képes lenne újra a magyar tengerre bevonzani. Ők azok a százezrek, akik számára már egész éven át kitartó élményt biztosít egy-egy kiadós tengerparti nyaralás, ahol még turistaként is inkább otthon érezhetik magukat, mint a Balatonnál, akik a profi turizmusmarketingnek és a nagyfokú vendégelégedettségnek köszönhetően, gyakorlatilag egész évben ennek az egy-két hétnek élve, már-már vallásos áhítattal vonzódnak az Adriához, és akiknek itthon tartása érdekében ezidáig semmit nem tett a láblógató szakpolitika.

A Balaton így évről-évre versenyképtelenebb, ne szúrjuk hát el kiforratlan kezdeményezésekkel a maradék esélyeket, mert így ahelyett, hogy erősítenénk és felértékelnénk, csak ártunk neki a koncepciótlan, stratégia nélküli össze-vissza pozicionálásokkal. Kedvenceink ezekből: „Siófok a Nyár Fővárosa!” (ha csak a nyár fővárosa, akkor télen micsoda?:)
„A Balaton nem egy nyaralóhely, hanem a vidék legnagyobb agglomerációja.” (Lefordítva ez lehet a „mi vagyunk a Balaton, utáljuk a turistát” indíttatású pozicionálás)

A régiómarketinges gondolkodás nem maradhat belterjes, és a kommunikáció sem lehet kizárólag helyi érdekeket szem előtt tartó, vagy alárendelt szerepbe kényszerítő. Jelen helyzetben ennek még a látszatát, a gyanúját is el kellett volna kerülni.

Fontos, hogy a balatoni turizmusért küzdő szervezetek ne csak saját elképzeléseikre koncentráljanak, hanem a turistára is: képesek vagyunk-e az ő fejével gondolkodni és az ő szemével is látni mindazt, ami ma a Balaton értékajánlataként kerül meghatározásra? Ha nem akkor közösen kell megtanulnunk, mert pont ez a marketing lényege, különben soha nem fogjuk megérteni az igazi problémákat, a valódi kérdéseket. Szakmai mentőövet dobó segítő közösségként mi kizárólag ezért bontottunk vitorlát a Balatonnál.

Legyen ez a kis kerti séta intő példa a Budapest és országmárkázók felé is: mennyire könnyű és veszélyes mellényúlni, amikor csak úgy improvizatíve próbálunk meg egy turisztikai megamárkát egy nemzeti márkakör éppen kibontakozó viszonyrendszerében elhelyezni. Főleg így, hogy e két vezérmárka még önmagában is alig értelmezhető, külön-külön sem sikerült még professzionálisan felépíteni és kommunikálni, nem hogy együttesen. Sem a Balatonnak, sem Budapestnek nincs kimunkált, egyedi turisztikai karaktere, ütős pozicionálása. Mi tudjuk, hogy csakis közös gondolkodással lehet mindkettő igazán sikeres, amit az országmárkázás alá bevont folyamatok kedvező kölcsönhatásai befolyásolhatnak leginkább.

A pozicionálás pedig csak a márkázás végterméke lesz, ahová még hosszú út vezet a Balaton és Budapest marketingjének felépítésén keresztül. A Balatont természetesen nem Budapest, hanem az összmagyar lakosság igényeit szem előtt tartó nemzeti turizmus érdekeinek megfelelően kell újragondolni. És ha a vendégmágnesezés csak akadozva megy, akkor legalább a tóvidék gyengélkedő, de mégis csak független imázsát ne tegyük már taszítóvá olyan lealacsonyítónak tűnő pozicionálással, hogy a Balaton szinte Budapest kertje. Különben tényleg elmehetünk kapálni.


Kapcsolódó hírek:
A Balaton Budapest kertje? Vagy valami más? (turizmusonline.hu)
Nagy port kavart egy, a Balaton márkázásával kapcsolatban elhangzott gondolat, amiről a március elején megrendezett Országmárka 2.0 konferencián esett szó.

2015. április 20., hétfő

A Balatonnál a lé(t) határozza meg a régiós tudatot


Így korbácsold fel a Balaton fejlesztésének állóvizét az időközi választások hullámaival!


Kardos Gábor, a tóparty borászokból és vendéglősökből szerveződött Balatoni Kör elnöke még Tapolca előtt rávetődve az időközi választások örvénylő farvizére, egyenesen a politikai viharzóna epicentrumába kormányozta a Balaton-régió lelassult, kapitány nélküli hajóját, hogy nem veszélytelen kormányzati felségvizeken vessen hálót a remélt zsákmányra. Írásában kitűnő ráérzéssel, politikai elemzésnek álcázott nyílt nyomásgyakorlással igyekszik elhitetni, hogy a régiót érintő időközi választások azért nem kedveznek a Fidesznek, mert a kormány elhanyagolja a tóvidék beígért és várva-várt állami feltőkésítését.

A szerző szerint – aki az ügy érdekében Balaton-filozófusból váltott alkalmi politológusra – az érdemi fejlesztések elmaradása tükröződik a kormánypárt szankcionálásában, a tóvidék népének csalódottsága mutatkozik meg az őszi siófoki és tapolcai, valamint a legutóbbi veszprémi választások eredményein. Kardos a régió fejlesztéséért szót emelve hiányolja a miniszterelnökség által korábban jelzett és célzottan odaígért fejlesztési százmilliárdok hollétét és ezek tükrében ő is alamizsnának tekinti, a Balaton Fejlesztési Tanácsnak odavetett, az idei évre már csak 70MFt-ra leharmadolt költségvetési támogatást. Pedig negyedmilliónyi állandó lakosával a vidék legnagyobb agglomerációjaként hirdeti a balatoni települések urbanizációs füzérként is felfogható láncolatát, amibe súlyos éket ver, hogy a régió nagy fürdővárosai egymással versengve párhuzamosan a Balaton fővárosaként pozícionálják magukat, ezzel is akadályoztatva a nagyobb kommunikációs erőt felmutatni tudó régiómárka kibontakozását. Sajnálatos tény, hogy ezen az úton – a régiós példaként felhozott Garda-, és Genfi-tó mellett – mostanra már a Tisza-tó is jóval előttünk jár, ahol a közös ügy érdekében mintaértékkel fogtak össze a települések és emelték magasabb szakmai szintre a tómarketinget. Kardos azt is sérelmezi, hogy Budapest számára (túlnyomórészt közlekedési fejlesztések címén) nemrég 340 milliárd forintos uniós támogatás előirányzását hagyta jóvá a kormány. Ebből következően – ami másnak jár, az nekünk is alapon – hazánk európai jelentőségű természeti értékeként a Balatonnak is be kell nyújtania a számlát, hogy méltányos támogatáshoz jusson. Ennek mértéke – a lakossági arányszámok alapján – legkevesebb 56 Mrd forint kell, hogy legyen, ami a tóvidék közlekedésének modernizálását segíthetné elő…

Az üzenet betalált, a téma iránti figyelemkeltés, a térség Fideszes politikusainak időzített lobbi-bombája eredményes volt: a miniszterelnök tapolcai kampánykörútján nem ment el a probléma mellett. Ám a történet akkor kerek és hiteles, ha e ziccerként is felfogható apró politikai zsarolás fényében szakmai lencsén keresztül is rávilágítunk a Balaton problémakörre, ha „Kardos doktor” csetlő-botló, esetenként helytálló megállapításai mellett hagyjuk, hogy „Ötvös Csöpi” is feltárja az igazságot. Kardos az érem egyik oldalát villantja csak meg, pedig a másikon ott feszül az írás: a Balatonnál nem a hellyel van baj, hanem a fejjel! A Balaton helyzetéért nem elég egyedül a nagypolitika felelősségét kivetíteni. Bölcsebb, ha az okokat elsősorban nem fent, hanem lent keresgetjük. Az utóbbi évtizedekben nem a kormányok hanyagolták el annyira a Balatont, mint inkább a vendég, a turista. A Balatonnak mindig is voltak ilyen-olyan lobbistái, politikai képviselete, ennek ellenére a tóvidék verseny- és érdekérvényesítő képessége, turisztikai teljesítménye még ma is sokkolóan alacsony. Nem csak a forráshiány lehetetleníti el a Balaton sikersztorivá válását, a tó turizmusának megújulását, hanem a helyben gyökeredző, mostanra állandósult problémák sokasága is.

A káosz alapja a gazdátlanság és a turizmusirányítás hiánya, ami széthúzást eredményez. A Balaton közigazgatásilag ma nem más, mint egy virtuális régió nem létező irányítással, ami gazdátlanul sodródik, mind távolabbra kerülve a turizmus nemzetközi piacaihoz való felzárkózás lehetőségétől. A tónak nincs önkormányzata, felelős vezetése, saját költségvetése. Közigazgatásilag 3 megye, sőt 3 régió, akik beszélő viszonyban sincsenek egymással, tehát nemhogy a települések között nincs gazdasági összefogás, de még a megyék és régiók között is feldaraboltak és ellenérdekeltek a balatoni területek. Márpedig az összefogásnak, kell lennie gazdasági alapjának is, ám a fennálló gazdasági ellenérdekeltség (például a jelenlegi, sürgős átgondolásra szoruló IFA-rendszer, ami a települések közötti vendégért vívott élethalál-harc fő előidézője-konzerválója) meggátol és lehetetlenné tesz bármiféle valós és életképes együttműködést. A régió évről-évre megszenvedi, hogy nincs önálló menedzsmentje, egységes Balaton-menedzselési terve, hozzáértő régiómarketingese, átfogó arculati és márkakoncepciója. Ma még nem létezik olyan összbalatoni szervezet és régiós terv, ami szakmailag, stratégiailag egyaránt zsigerből érezné a Balatont és irányt tudna mutatni a változásokhoz, ezért látható jövőkép és elérhető közös célok nélkül az önkormányzatok körében sincs egységes szakmai gondolkodás és akarat a Balatonról, nincs valódi összefogás, egyetértés a Balaton fölött átnyúló sorskérdésekben, nincs közös érdekfelismerés és fellépés, ami van, szinte csak formális, többnyire csak a közös, ösztönös védekezést szolgálja. A nagy (de gyakran a kisebb) balaton-parti települések is ma még csak papíron szövetségesei, a valóságban riválisai egymásnak. A régiós szempontokat rendre fölülírja sok-sok önző helyi érdek. Íme, a legfrissebb példa: amíg a Balatoni Kör és más szervezetek vállvetve küzdenek az integrált közösségi közlekedés fejlesztéséhez szükséges forrásokért, addig Siófok kommandós polgármestere izomból próbálja leállítani a MÁV Zrt. vezetőségénél az úgynevezett „bagolyvonatok” üzemeltetését azzal, hogy a város nem kér a Budapestről odavagonírozott bulizó, balhés ifjúságból. Vagyis amíg a régiós létérdek a közlekedési infrastruktúra és szolgáltatások fejlesztéséért emel szót, addig a „Nyár Fővárosa” annak visszafogásáért. A Balatonnál az efféle önsors rontó lépés szinte mindennapos gyakorlat, ám némi bizakodásra adhat okot, hogy a tóvidék önkormányzatait tömörítő Balaton Szövetség nemrég felállt új elnöksége mintha aktívabban igyekezne tenni az egységesítésért, például azzal, hogy a minap közös fellépést kezdeményeztek a vasárnapi nyitva tartás érdekében.

A másik fejlődést gátló tényező a hiányzó régiómarketinges szakértelem. A Balatont ma elsősorban nem a vágyott reménybeli százmilliárdok elmaradása lehetetleníti el, hanem a hiányzó szakértelem, a régiós-szintű felismerés és cselekvés hiánya. Az egységes gondolkodás és a közös érdekek megtalálása mellett hiányzik az a szakmai erőtér, amely irányt szabna a tó körüli összefogásnak. A Balaton turizmusának megerősítése nem pusztán politikai felelősség, hanem turizmusszakmai kérdések-lépések sokasága is, amibe ma már Adria-marketingesek is besegítenek. A külső erők segítségül hívásának oka, hogy a Balaton a régió negyedmilliós népességszáma ellenére évtizedek óta nem képes kinevelni olyan szakembergárdát, amely alkalmas lenne az égetően hiányzó modern szemléletű régiómarketinges gondolkodás és feladatok kibontakoztatására. A Balaton egyelőre még nem rendelkezik önálló régió-menedzsmenttel, és a kormányzat dolgát tovább nehezíti, hogy sem a turisztikai szakállamtitkárság, sem az MTZrt. szakmai kötelékében nincs hadra fogható Balaton-specialista. Pedig az uniós forrásból megvalósítandó turisztikai fejlesztésekhez a szakmai gondolkodást is fel kell gyorsítani, ami helyből irányított szellemi műhelymunka nélkül bajosan megy. A Balaton problémáit ma jellemzően azok próbálják kezelni-megoldani (talán nem is sikertelenül), akik nincsenek közvetlenül érintve benne. Ilyen a Balatoni Kör és a Balaton Márkaműhely is. A Balatonra közösségi műfajként tekintő civil szereplők és szakmai változáshozók hangja jóval erősebb, mint a nem létező tógazdáké. Kormányzati és vezető szakmai körök számára ennek köszönhetően lett ismert, hogy a régiómenedzselésben való lemaradásunk és a szakmai hozzá nem értés mostanra drámai méreteket öltött a Balatonnál, ami miatt a hazai régiós verseny sereghajtóivá lettünk. Ez az állapot tartósan beskatulyázza a balatoni turizmust – ami évek óta pengeélen táncol – a futottak még kategóriába. Pedig a Balaton ennél többet tud, és többet is érdemel. Főleg annak tükrében, hogy más turisztikai régiók kevesebb lehetőségből, szerényebb adottságokból is sokkal többet képesek kihozni. Tudjuk: egy erős Balaton-menedzsment önmaga is megteremthetné a tóvidék állami beavatkozás nélküli sikerességét, mint ahogy például azt a Tisza-tavi régió a települések hathatós összefogásával teszi. A Balatonnak nem csupán fejlesztési forrásokra van szüksége, hanem VALÓDI stratégiára, szakértelemre a régiómarketing, a márkaépítés területén, és közösségformáló jó gondolatokra a régiótudatosság összekovácsolásához.

A Balaton újratervezése tehát nem csupán pénzügyi erőforrások kérdése. A fejlődéshez a pénz nagyon fontos, de nem minden. A hiányzó szakértelmet nem helyettesítheti a tőke. A hiányzó tudást nem lehet pénzzel pótolni, de a pénzek hatékonyabb megszerzését is elősegítheti a tudásközpontú tervezés. A pénz a Balaton bajaira csak félmegoldás, a siker egyik komponense. Akik a turizmus fejlődésének egyedüli zálogát csakis ebben látják, azok nem alkalmasak a képviseletére. Tény: a tóvidék turizmusát igazán felpörgetni nem az idecímzett és fejlesztésekbe ölt százmilliárdok fogják, hanem a ma még csak nyomaiban fellelhető régiómarketinges erőfeszítések jövőbeni eredményei, egy egységes arculatra hangolt Balaton márka növekvő hírneve és megújuló kommunikációjának mindent elsöprő ereje.
A régió a 2014-2020 közötti ciklusban soha nem látott összegű fejlesztések elé tekint, ami nem lehet felelőtlenül szétszórt pénz. A Balaton megerősítésére az állam az uniós források felhasználásával most olyan területeken is befektethet, ami a magántőke számára kerülendő: infrastruktúra, turisztikai alapszolgáltatások, marketing. De ehhez valódi értékajánlat kell, erős lábakon álló szakmai koncepció, amije nincs ma a Balatonnak.

Biztató jel, hogy a tapolcai kampány finisében Orbán Viktor is figyelmet fordított a Balaton ügyére. Az elmúlt hónapok szakmai helyzetjelentéseivel a miniszterelnök és környezete számára is sebészi pontossággal tártuk fel a tényeket, az alulkommunikált/félremenedzselt tavalyi szezont sújtó csapássorozat óta a kormányzat is fokozottan szemmel tartja a Balatont.
Igaz, a Fidesznek Tapolca nem jött össze, de ettől még Orbán Viktor turizmusfejlesztési ígéretei érvényesek maradnak, így reméljük, hogy nem csak az Adriára terjeszti ki az állami gondoskodást: a magyar tengernek is juttat majd belőle. Mi bízunk a szavában.

Balaton Barátai Márkaműhely
Adria-marketingesek a Balatonért!



2015. február 19., csütörtök

Nyílt levél a miniszterelnökséghez a Balatonért!



Tisztelt Lázár Miniszter Úr! Tisztelt Kormánytagok!


A Fidesz felelős politikai köreihez címzett nyílt tanácsadó levelemmel egy általam önkéntesen és önerőből menedzselt nemzeti ügyre kívánom felhívni a kormányzati és társadalmi figyelmet. 

Elszánt marketingszakemberként kérek kormányzati mentőövet szárnyaim alá vett jóbarátomnak: a BALATONnak. Szakmai üzenetem pontos megértéséhez most az Önök fülébe is eleresztek egy marketingüvöltést a Balatonért, hogy rámutassak nemzeti büszkeségünk tarthatatlan helyzetére:

A Balaton évek óta pengeélen táncol, sodródik: nincs gazdája, irányítása, felelős vezetése, önkormányzata és saját költségvetése. Nincs önálló menedzsmentje, egységes Balaton-menedzselési terve, hozzáértő régiómarketingese, átfogó arculati és márkakoncepciója. Nincs olyan összbalatoni szervezet és régiós terv, ami szakmailag, stratégiailag egyaránt zsigerből érezné a Balatont és irányt tudna mutatni a változásokhoz. A turisztikai szolgáltatók és a tóparti önkormányzatok körében nincs gazdasági érdekazonosság, következésképpen nincs összefogás sem. Ezért látható jövőképe sincs a Balatonnak.

De van jó pénzért kinevezett miniszteri biztosa, aki ugye a Balaton kormányosa lenne, ám eddig még a hajóját se nagyon láttuk, mivel kerüli a szakmai ütközéseket, meg hát a veszprémi választás ügyeivel van kezdetektől elfoglalva.

Pedig a Balaton Barátai Márkaműhely alapítójaként szakmai és kormányzati körökben hónapok óta kongatom a harangot: a Balaton - ami e pillanatban is egy tárca és törvény nélküli gazdasági húzóágazat kivéreztetett igavonója, rosszul tartott fejőstehene, a nemzeti turizmus állatorvosi lova - bajban van!

Évről-évre romlik a versenyképessége, a vonzereje, az imázsa, a hírneve. Romlanak a mutatói is, a tendencia szerint az adriai magyar vendégéjszakák száma idén már meg fogja haladni a Balatonét. Ennél is riasztóbb, hogy a 2014-es vendégéjszakaszám-növekedés az összes hazai régió közül a Balatonnál volt a legalacsonyabb, így a régiók rangsorában a kilencedik, vagyis utolsó(!) helyre szorult mind a belföldi, mind a külföldi turizmus számait összehasonlítva.

Szakmai védőpajzs helyett hazugság lengi körül a Balatont, hamis statisztika-ferdítők és magyarázók, fiókba gyártó álstratégia-készítők évről-évre ismétlődő és megbukó hazugságai.
Ennek köszönhetően a Balaton továbbra is egy kockázatos termék és erőtlen márka, ami szakmai-gazdasági jövőkép nélkül egyre kevesebbeknek biztosít megélhetést, egyre nehezebb feltételek mellett.

Szeptemberben kinevezett turisztikai helyettes-államtikár ide, balatoni miniszteri biztos oda: semmilyen nyilvánosan kidobolt és kikiáltott biztató, irányadó, felelős gondolat nincs ma a Balatonról
(kivéve azt a Balatont földrajzilag is elcsatoló-újraosztó biztosi víziót, ami a politikai erővonalak mentén megálmodott Bakony-Balaton régió fizikai és szellemi központjaként már Veszprémet pozícionálná a Balaton új fővárosának). Pedig 2014 médiaszennyes tóparája az egész ország számára, így a szakmának, a politikának is fehéren-feketén megmutatta: a régiómarketing lebénult, a tókommunikáció mostanra kritikussá vált. Olyannyira, hogy ma már a kritikusok gondolkodnak a felelősök helyett a megoldáson. Gazdát keresnek a Balatonnak, a problémáknak, szakmai és civil összefogást kezdeményeznek a változásokért.

Mivel jövőbe látó régiómarketinges stratégiaalkotásra sem a most csírázó balatoni TDM szervezetek és szövetség, sem az állami tómarketinges leányegylet még nem alkalmas, ezért segítségképpen pár barátommal Adria-marketinges tapasztalataink alapján dobunk mentőövet a Balatonnak és tartunk fenn marketinges ingyenkonyhát, ami ontja a változáshozó jó gondolatokat, eddig is számos tómentő recepttel, stratégiai iránymutatással szolgált a szakma és a média felé. De az ingyenebédnek holnaptól vége.

A szakállamtitkárság és kormánytagok is figyelemmel követik a Balatonért tett erőfeszítéseimet, amiről folyamatosan tájékoztatva vannak. Ennek ellenére meggyőződésem, hogy az állam – teljes szakmai süketség mellett – tudatosan tartja magát távol a problémától.
Üres szólamokon és bedobott programocskákon túl, nincs valós, hathatós és fenntartható módon történő állami szerepvállalás. A kormányzati felelősök partnerségi kezdeményezéseink elől is kitérnek csak azért, mert zavaró számukra, hogy a független Balaton Márkaműhely létrejötte valójában a Magyar Turizmus Zrt., illetve a nem létező turizmuspolitika és turizmusirányítás közös szakmai kudarcának a terméke. 

Pedig nincs más a szakmában, aki jobban értené a problémakört és élesebben látná az utat, a Balaton megoldóképletét. Bátran kimondható: a Balaton szószólójaként és élenjáró stratégiai gondolkodójaként mostanra már nemzetközi szinten is magam mögött tudhatom a szakma támogatását, ami mellé már csak egy erős politikai akarat hiányzik: az Önöké.

Tény: a Balaton ma egy csúnyán sorsára hagyott nemzeti vállalkozás, és pont úgy is működik, mint ahol hozzá nem értő kisrészvényesek (önkormányzatok) kényszeresen menedzselnek egy bukdácsoló, irányítás nélküli céget: pengeélen táncol.

Közös cél lenne, hogy mielőbb felálljon végre egy ütőképes Balaton-menedzsment, amiben gazdátlan feladatok sokaságát felkarolva márkaműhelyünkkel szívesen vállalok segítő szerepet. Ehhez kérem támogató együttműködésüket a Balaton nevében! Köszönöm!

Üdvözlettel és barátsággal,

Máté József
a Balaton Habony Árpádja

2015. január 21., szerda

Balaton 2015: médiaszenny, vagy marketingcu(na)mi?

Milyen lesz a balatoni fürdőszezon 2015-ös kommunikációja-médiavisszhangja?

A válasz egyszerű: amennyiben a Balaton marketinges parti őrsége az idei szezonra sem áll fel, és nem lesz egy gyorsreagálású készenléti egység, akit riadóztathatunk akut kommunikációs vészhelyzetek elhárításához, akkor a tavat sújtó kommunikációs szennyeződés ismét mindent beboríthat. Már 2014-ben is bőven lett volna tennivalója e hiányzó vízimarketinges alakulatnak, amikor a hét csapás-elmélet (május: Yvette-hurrikán; június-július: halpusztulás, vírusfertőzések, pünkösdi úszó „kakisziget”; augusztus: kaukázusi medvetalp, aknazár) a Balatonnál bejönni látszott. A legnagyobb csapást mégis a problémákra adott következetes válaszreakciókban, cselekvésben teljesen felkészületlen helyi erők jelentették és az, hogy zátonyra futott kis PR-csónakocskáik mellett a Balaton-turizmus MT Zrt-s anyahajója is leeresztett vitorlákkal állt a kommunikációs médiaviharban és nem dobott azonnal mentőövet a Balatonnak. A közvéleménnyel együtt a turisztikai és marketingszakmát is szíven döfte a Balatont több héten át ellehetetlenítő médiahírek sokasága és a tókommunikációért felelős körök bénító tehetetlensége, melynek nyomán kétségbeesett tóparti polgármesterek segítségkérő összefogással próbáltak gátat vetni a Balaton hírnevét bemocskoló médiaszennynek. Segítőleg magam is tettem javaslatot a fertőző médiavírus kioltására: némi szakmai alapú személyes győzködés árán sikerült összehozni, hogy a balatoni turizmus prominensei demonstratíve koccintsanak a tó vizével. A baj, hogy a pillanatnyi problémát kiváltó, amúgy tiszavirág életű calici-vírus a médiát és azon keresztül a közgondolkodást hosszú időre megfertőzte, mert a matéria a Balatonból átkerült a kommunikációba, a közbeszédbe és ott ásta be magát. A médiában ugyan idővel visszaszorultak a Balaton elleni támadások, ám a probléma tovább eszkalálódott a fejekben. Nem volt, aki elvarrja a szálakat, bebetonozza a bizalmat, merthogy a Balatonnak nincs egységes készenléti cselekvési, vagy management-terve – ebbe a kommunikáció is beletartozik – az ilyen és hasonló esetekre. Turizmus-fronton mindenki elbújt, magára hagyott polgármesterek hozzáértő szakmai háttértámogatás nélkül félve nyilatkozgattak, sok hibával. Nem volt egységes tókommunikáció, összehangolt mondanivaló, krízisközpont, válságstáb: a bajban fej nélkül maradt a Balaton. Minden egyes nap szakmai gyásznap volt, amikor senki nem állt ki érte. Szó szerint igazolódott az ősi mondás: "sz..nak-bajnak nincs gazdája", ami a kríziskezelő tókommunikációra is ráillett. Megint csak bebizonyosodott: a Balaton mindenkié, de ha tenni kell érte, akkor senkié. Nos, 2014 médiaszennyes tóparája az egész ország számára, a szakmának és a politikának is fehéren-feketén megmutatta: a Balaton marketingje, a tókommunikáció mostanra kritikussá vált. Olyannyira, hogy ma már a kritikusok gondolkodnak a felelősök helyett a megoldáson. Gazdát keresnek a Balatonnak, a problémáknak, szakmai és civil összefogást kezdeményeznek a változásokért.

Biztos, hogy értjük a Balatont?
A Balaton Barátai Márkaműhely szezonmentő marketingbúvárként, mélységi problémák felszínre hozásával igyekszik megértetni a turizmusból élőkkel a Balaton amúgy pofonegyszerű turisztikai képletét, alapkérdéseit. Az egyik ilyen aktuális kérdés: 2015-ben mit üzen a Balaton az itt élőknek, a helyi vállalkozóknak, az idelátogató hazai és külföldi vendégeknek, a tó gazdáinak, a médiának? A másik: az idei szezonban hogyan válhatnak elkerülhetővé, vagy kezelhetőbbé a tavalyihoz hasonló kommunikációs krízishelyzetek? Tény, hogy turisztikai körökben ma nemigen van hol és kivel megvitatni releváns szakmai kérdéseket, pedig most még elég távol lenne a szezon ahhoz, hogy a problémák sokaságát kibeszélve és a veszélyes aknákat elkerülve időben rákészülhessünk a teendőkre. A turisztikai tévelygések sűrűjében botladozó, új utakat kereső szakmával a párbeszédet az is nehezíti, hogy egyes turizmusért felelős személyek és szervezetek elégedetten hátra dőlve önmagukkal is elhitetik, hogy a Balatonnal minden rendben van, míg a tóvidék haszonszedői pont a csodában reménykednek, hogy az új szezonban már nem fog megtörténni, ismétlődni a baj, pedig igen. Évről-évre mindig felüti fejét a vízen a krach, felszínre tör számos régi-új probléma, ami a tó genetikájába eleve kódolva van, és vele együtt előjönnek a negatív szezonhírek, ami miatt újra a média célkeresztjébe kerül a Balaton. Ezek kezelése sajnálatos módon évtizedek óta nincs beleprogramozva a mindenkori tómarketingesek fejébe. Az ok: nem képesek magasabb szakmai dimenziókban együttgondolkodni és együttműködni a Balatonnal, aminek tényleges megismerése és megértése lenne az alap a szakmai tervezéshez. Tóparty körökben sokan még ma sem veszik tudomásul: a Balaton a törékeny, csalóka marketingmáz alatt egy erőtlen-védtelen márka és kockázatos termék, amivel szezonról-szezonra tű fokán táncol a szakma, a turisztikai szolgáltató. Mert a mi Balatonunk amennyire erős turisztikai hívószó, olyannyira elrettentő bizonytalansági tényező is lehet mostanság egy zavartalan nyaralás megtervezésekor. A biztos megoldást keresők számára turisztikai lutri, ami ha bejön – a kontinens egyik legnagyszerűbb édesvízi fürdőélményét kínálva – igazi főnyeremény lehet.
Egy Adria-Balaton összevetésben is kívánatosnak tartott versenyképesség-vizsgálat és egy korrekt turisztikai kockázatelemzés rávilágíthatna a kritikus pontokra, segítene meglátni a tóvidék turizmusának Achilles-sarkait, amire ha csak rápillantunk is tisztán látszik:

A balatoni fürdőszezonnak ma két természetes ellensége van, és ez közel sem az országos média, vagy a távoli konkurencia.
A kockázat elsődleges forrása maga a Balaton, mint a természeti legek és extrém szélsőségek tava: a főszezonban is gyakorta elromló, változékony időjárás, az
extra gyorsasággal felmelegedni és lehűlni képes víztömeg, a Bakony felől váratlan hirtelenséggel kialakuló és lecsapó hatalmas viharok nyíltvízi óriáshullámokkal, a szezon vízbiztonságának garantálhatatlansága, a vízhőfok, vízállás és vízminőség optimális együttállásának mindenkori esetlegessége, stb. Mindenki tudja, hogy nincs két egyforma nyár, sőt gyakran két egyforma hét sem a Balatonnál. Sok esetben még a napi szintű tervezést is kiszámíthatatlanná teszi, amikor egy-egy szezon során tömegével tréfál, vagy hiúsít meg tóparty és vízisport rendezvényeket, ezer más egyéni programot. Ez akár aggasztó is lehetne tekintve, hogy a világ évi egymilliárd turistájának a hetven százaléka a meleg, illetve a vízpart kedvéért kel útra, márpedig nekik igen fontos, hogy milyen idő várható. Ám a Balaton kedvelőinek népes táborában  ez a rizikófaktor többnyire teljesen ismert és elfogadott. Az idejáró vendég 
(elsősorban családok), a belföldi turista sebészi pontossággal tudja, hogy a várva-várt balatoni nyaralással mit kap és adott esetben mit kockáztat. A tudatos nyaralók körében nem ez az elsődleges ok, ami miatt sokan alternatívának tekintik a déli tengereket (az elmúlt években számos Horvátországban nyaraló hazánkfiát meginterjúvoltunk a Balatonról, akik számára idehaza a zavartalan nyaralás kockázatát elsődlegesen nem is a balatoni nyár időjárási anomáliái jelentik, hanem más döntő szempontok, de ez már egy újabb elemzés témája).

A kettes számú kockázati tényező a tó turisztikai márka- és kríziskommunikációjának gyengesége. A
Balaton egy elhanyagolt brand, hírneve és imázsa ma pont annyira kényes és sérülékeny, mint a tó vizének biológiai egyensúlya, ökoszisztémája, mellyel együtt a tókommunikáció is időről-időre felborul. Már jó ideje törvényszerűen rántja magával egyik a másikat. Ez a kényszeres szimbiózis árulkodóan mutatja a szükséges márkamenedzsment, a szakmai védettség hiányát. Pedig egy erős márkapajzs és kommunikációs páncél élét venné a csapásoknak, nem lenne ennyire kiszolgáltatott a fürdőszezon, sebezhető a Balaton. Nincs előre megírt közös forgatókönyv a krízishelyzeteknél elvárt válaszlépésekre, így a Balaton szabadon diktálhatja a maga természetes táncrendjét, aminek nehezen követhető ritmusához sajátosan alkalmazkodik a szakma, a média. A turizmusszervezetek igen szerény, ám fejlődő Balaton-kommunikációja ma azt nyújtja, amire éppen képes: új szezonokat ígérő kampányokat és csillogó statisztikai adatokkal megerősített sikerjelentéseket futtat. A kormányzati turizmuspolitika pedig szemérmesen félretekintve sokszor még a csatazaj közepette is úgy tesz, mintha tókérdésben minden egyre jobb lenne, miközben a Balatonnál évről-évre nagyobb pofonokat kap a szakma. Mindeközben a Balatont földrajzilag is elcsatoló-újraosztó politikai erővonalak (Bakony-Balaton régió kigondolói) és a nem létező tógazdák körében súlyosan el van hanyagolva a címben foglalt kérdés. Pozitív fejlemény, hogy a szakmai sajtó kezdi végre felvenni a segélykiáltó tómarketinges visszajelzéseket. Ugyanakkor a legtöbb tematikus balatoni portál és műsor, a helyi média nem biztosít megfelelő keretet a Balaton közös dolgainak kibeszéléséhez, kerüli a kényes témákat, nem segíti elő a megújító szakmai gondolkodás kibontakozását.  Ahogy sokáig a szakma, úgy ők sem merik felvállalni, hogy a Balaton napos arca és szponzorált hírei mellett, az árnyoldal kérdéseit is megvilágítsák. Pedig a helyi erők összekovácsolásával sokat tehetnének a várva-várt reformokért, például Balaton körüli szakmai napok, kerekasztal beszélgetések, problémamegoldó tanácskozások kezdeményezőiként. Márkaműhelyünk már tavaly javasolt Balaton Márka Konferenciát, ami a régiós érdektelenség miatt úgy tűnik, hogy Budapesten és az Adrián(!) talált leginkább támogatókra azok körében, akik biztos kézzel nyúlnak a márkakérdéshez.


Szélsőséges tulajdonságokat hogyan lehet jól marketingelni?
Ahhoz, hogy a Balatont nagyobb társadalmi megértés és elfogadás mellett viharos időkben is büszkeséggel kommunikáljuk, a szakmának és a médiának meg kell értenie pár egyszerű ökölszabályt. Legnagyobb természetes tavunk nőies természete igenis kiszámítható turisztikai kockázatot jelenthet, amennyiben tudomásul vesszük, hogy:
  1. Elsődlegesen nem a szeszélyes nyáridő rontja le a Balaton versenyképességét, hanem az, hogy negatívan, vagy valótlant beszélünk róla. Ez Horvátországban nem igen fordul elő. Pedig az Adria sem hoz mindig tökéletes időt garantáló szezont. A tavalyi nyár kedvezőtlen vízparti időjárása ellenére mégis rekordnövekedést produkáltak a magyarok vendégéjszakában, a horvát tenger, az országimázs márkaerejének köszönhetően
  2. 2014 nyarán nem azért süllyedt alá a Balaton, mert a gonosz média megtorpedózta: nem összeesküvés, hanem összehangolatlanság áldozata lett a tómarketing. A történésektől nem a Balaton zavarodott össze, hanem a kommunikációs lefolyó dugult el, ami így nem volt képes elvinni a média hordalékát. 2015-ben a Balaton védelemre és megerősítésre szorul, de krízisfokozó kommunikációs karantén és mellébeszélés helyett erős pozicionálásra, stratégiaalkotásra, márkafejlesztésre van szükség
  3. Egy felkészült tómarketinges számára a Balatonnál nincs új a Nap alatt. Ami itt megtörténhet, az már korábban is előfordult. A Balaton repertoárján (igaz: váltakozó, rapszodikus sorrendben) állandó műsorszámok szerepelnek. Ezért a tóból élő önkormányzatoknak, turisztikai szolgáltatóknak nem ledöbbenni, lebénulni kell egy-egy belátható és valószínűséggel bekövetkező esemény láttán, hanem jó előre megszervezni, felépíteni a kritikus helyzetek levezetésének útját-módját
  4. A Balaton – sajátos klimatikus adottságaival – nem az egyhangú állandóság, hanem az állandó változás tava. Ám egy jó vizimarketinges stratégia a kommunikáció mellett a vendégelvárásokat is ehhez hangolhatja. Hinnünk kell, hogy a hazai média is képes alkalmazkodni a tóvidék szezonális játékszabályaihoz. Meg kell értetnünk, hogy egy-egy szokatlannak tűnő természeti jelenség, vagy váratlanul berobbanó szabadvízi esemény még nem feltétlenül katasztrófahelyzet, a fürdőszezonban sem rendkívüli, hanem a tó mindennapi életének természetes része.
  5. Aki a Balatonnál nyaral, az a természettel él együtt. Ez is benne van az árban. A Balaton egy extrém, szélsőséges tulajdonságokkal is bíró élő-lélegző csoda. A földkerekség középméretű tavainak egyik legszebbike. Nemzeti turizmusunk gyöngyszeme, amit Európa-szerte sokan irigyelnek tőlünk. A szeszélyes Balatonban ugyanúgy megtaláljuk a szépséget és az örömöt, mint a váratlan meglepetéseket. Pont ezért sokféleképpen szeretjük. Így meglehet, hogy ami a fürdőzőknek olykor büntetés, az a vitorlázóknak ajándék és fordítva.
  6. Balaton-menedzsment hiányában nem lehet egységes tókommunikációról beszélni, így nincs is ami gátat vessen a negatív események hullámainak. Pontosabban nincs elég (szak)ember a gáton, ezért a víz az úr. Krízishelyzetben a Balaton felől azért sem jön határozott tiszta hang és egységes szólam a médiának, mert csak most formálódik a helyi erők marketinges vízikórusa, ami egyelőre még nem rögzített kottából játszik, minden szezonban rögtönöz
  7. A média kiszolgálásához többre van szükség. A turizmusszakma ne a sajtóból értesüljön, hogy baj van a Balatonnal, hanem ő áramoltasson elsőként a médiához hiteles információkat. A balatoni viharjelző szolgálat mintájára létre kell hozni egy turisztikai kommunikációs fejállomást. A szakma mellett a sajtót, a médiát, a közvéleményt is fel kell készíteni a Balatonból: Ez a mi magyar tengerünk igazi arca, amit nem szabad elrejteni! Mutassuk be a valódi Balatont, tudassuk, hogy ez így tokkal-vonóval a tóparti mindennapok, a hullámzó Balaton-életérzés része!

A krízishelyzetek szülte médiaviharban a szakma nem képes megvédeni a Balatont
Mi több, újévi jókívánságok helyett a szakmai sajtó a minap még jól szíven is döfte: Melyik a magyar tenger: az Adria, vagy a Balaton? A tények kemények, a számok valósak, a bírálat jogos. Beszélnünk kell róla. Fentiek tükrében égetően aktuálissá vált a kérdés: 2015-ben ki fogja turbófokozatba kapcsolni a Balaton marketingszekerét? Ki lép a gázpedálra? Ki vigyázza, hogy ne ragadjon be a tókommunikáció?
Tény: a tómarketing általános gyöngeségei miatt (aminek azért 2014-ben már voltak biztató pillanatai is) erre a feladatra ma egyetlen balatoni szervezet sem kényszeríthető, még a témával kényszer szülte pótmamaként gyakran mostohán bánó MT Zrt. sem – a Balaton túl nagy falat ahhoz, hogy egyedül birkózzanak meg vele. De nem is lehet minden problémát a tómarketingre kenni, merthogy két dolog biztosan nem létezik ma a Balatonnál: 1. közös fellépést serkentő gazdasági érdekazonosság, ami már a helyi önkormányzatok és régiós szereplők egymás közti kommunikációját, együttműködését is alapból lerontja. 2. összbalatoni marketinges szakma, aminek hiánya miatt a versenyképes, modern marketing nincs jelen a tó életében. A sokfelé darabolt Balaton, a tóparty érdekkörök összerendeződése szükségszerűvé vált, így a most csírázó TDM szervezetek és az azok alkotta szövetség szerint is jó esély van arra, hogy szirmot bontson egy alulról szerveződő összefogás és megújulás, amihez márkaműhelyünk tartósan kíván segítő szakmai kezet nyújtani. Eljött hát az idő, hogy a mélyhűtésben hibernált tómarketing és a téli álmot alvó turizmusszakma végre felébredjen, és együtt üzenjük meg a szakpolitikának: a Balaton továbbra is egy „tárcátlan” és „törvénytelen” gazdasági húzóágazat kivéreztetett igavonója, rosszul tartott fejőstehene, a nemzeti turizmus állatorvosi lova, amit a tévelygő szakma gyakorta elgáncsolt és földre kerülve a magyar média is sokszor hátba döfött. Gyenge lábakon áll, de gyorsan talpra szökken, ha táltos paripának és nem szezonális lócitromként akarjuk eladni a turisztikai piacon. Egy kis marketinges vérátömlesztés a szakmától, egy adag zsírleszívás „állambácsitól”, egy kis kommunikációs háttértámogatás a médiától pont elég lesz, hogy 2015-ben is a Balaton maradjon a magyar tenger.

Máté József
tópartyzenész
vizimarketinges szabadúszó

2014. november 15., szombat

Hajósmese: Vízre szállt angyal, vagy régiós Balaton-tudatosság?

Tesiórákon tanulhatnák a vitorlázást a Balaton-parti kisdiákok!


A Balaton arca - a Balaton legendája
Keményvonalas szakemberként márkaműhelyes barátaimmal hónapok óta kormányzati körökben is fennhangon hirdetem: „Ötvös Csöpi” óta nincs igazi marketingese a Balatonnak! Nála jobban senki nem „rendezte” még meg a magyar tengert: minden magyar család otthonába elvitte a Balaton esszenciájának legjavát, romantikus helyszínábrázolással adta vissza a hangulatát. Kultikus közönségfilmjeivel imádott Balatonjának is tisztelgett, mi pedig neki, hogy generációk számára képes volt időt állóan megteremteni azt a vonzó és izgalmas Balaton-arculatot, amit sokáig még egy imázsgyilkos „Zimmer Ferivel” sem sikerült igazán lerombolnunk. Akciófilmjeiben a Balaton nem kellék, vagy díszlet, hanem főszereplő. Bujtor – többszörös magyar vitorlázóbajnokként is – zsigerből érezte a Balatont. Látásmódja, lényegi megközelítése ma is inspirálóan kellene, hogy hasson a tógazdákra, a tómarketing megújítóira. Mert Ötvös Csöpi világa még ma is eleven összekötőkapocs a Balaton és a társadalom között. Mellesleg ő az, aki egy egész ország számára hozta karnyújtásnyi közelségbe a kiemelt életminőséget kínáló balatoni lét talán legikonikusabb védjegyét a vitorlázást, ami nála több volt, mint életen át tartó sportszenvedély: felelősség a közösségért, a jövő generációjáért, melyet filmjeiben is büszkén felvállalt, gondoljunk csak a mosolyfakasztó vitorlássulis-kölykös jelenetekre. A szuperzsaru bőrébe bújva egy olyan sajátos balatoni embertípust formált meg, aki a helyi közösség értékeinek vigyázója. Neki még elhihettük, hogy a balatoni vitorlázás, mint lokális érték a hétköznapi életforma megbecsült, szerves része lehet.

A Balatonnál azóta sok víz lefolyt, a kádári álomvilág kukába kerülésével a tóvidék jövőképe is szavatosságát vesztette. Az új társadalmi rend bónuszaként a rendszerváltozás boldogító oldalvizein kitermelődött egy szép számú, nem a vízre szocializálódott, minden szabályra fittyet hányó, közösségi értékekre tökéletesen immunis emberfaj (az, aki a saját kerti medencéjébe talán még nem, de a Balatonba felsőbb jogon üríti a szennyét, persze a szükség néha törvényt bont). Vagyis az üzleti, gazdasági élet rejtőzködő, ám hajóskultúrára éhes/kényes nagyhalai, valamint a fegyelmezett multi- és menedzservilág farkasai mellett a Balaton iránti alázatot izomból megvető hiénák is megjelentek a vízen, ami erősen felhígította a tó vitorlástársadalmát, a szigorú hajósmorált. Tovább rombolja a turisztikai szempontból kedvezőtlen képet, hogy a nem vízre született átlagpolgár (turista) és a kor szelleme szerint a Balatonnál ma a vitorláshajó többnyire státuszértékű vagyontárgy, míg a vitorlázás döntően a kiváltságosok úri hóbortja, a kivagyiság, a társadalomtól való elhatárolódás és föléhelyezkedés modern, újkapitalista szimbóluma. A parton ragadt leszakadók tömege így évről-évre nyálcsorogva irigykedi a gazdagabb vizekre hajózottak szerencséjét, keserűen letudva, hogy pont a tóvidék embere és a jövő ígéretes generációja az, aki egyre inkább elsodródni látszik a vízivilág lokális örömeitől. 

Ám úgy tűnik, ez mégsem tud árnyat vetni a hagyománytisztelő túra- és sportvitorlázás jövőjére, két okból:
1.
A másfélszáz éves balatoni vitorláskultúra őrzői-továbbadói, a vitorlás sportág és szellemiség irányítói továbbra is azon helyi klubok és szakmai szervezetek, vezető sportemberek, akik keze alatt ma is sorra nevelődnek ki a klasszis versenyzők. Különösen biztató, hogy munkásságuknak köszönhetően a régi értékek megőrzése mellett újak is teremtődnek, világraszóló eredmények születnek.
2. A Magyar Vitorlás Szövetség (MVSZ) körében a tavaly megválasztott új elnökséggel a reformszellemiség is vitorlát bontott, mely szerint a vitorlázás már rég nem rétegsport: évről-évre tízezrek művelik rendszeresen a Balatonnál. Most erőteljes nyitással kilépnek vele a tömegsport irányába, ami a vitorlásturizmus felpörgetőjévé válhat lévén, hogy a szövetség a vitorlázást az “úri huncutság” kategóriából kiemelve a hétköznapi kultúra részévé kívánja tenni a jövő generációi számára. És mert a régi mondás szerint céltalan hajósnak nem kedvez a szél, így a szövetség közösségi célból is jó nagyot tűzött maga elé: szeretnék elérni, hogy a Nemzeti Tanterv lokális értéktárának részeként tananyag lehessen a balatoni iskolákban a vitorlázás!





De mit kap ezzel a Balaton valójában? Miféle ígéretes és sokirányú lehetőséget lát meg ebben a szakmai szemellenzőt letevő márkastratéga?

E meglepő és zseniális kezdeményezés nem csak arról szól, hogy az MVSZ jövőbe látó gondolkodással és iskolarendbe illesztett oktatással kívánja biztosítani a vitorlás élsport számára az utánpótlás-nevelést. Persze ez önmagában sem lenne kevés, de itt ennél sokkal többről van szó. Ha a vitorlázás tudományát tananyaggá teszik a Balatonnál, azzal a tóparti kisdiák, az iskola, a közösség, a település, a régió és az ország egyaránt nyer és többé válik. Ez a program egy térségfejlesztési jelentőséggel bíró kiérdemelt ajándék a tóvidék népének, egyben példaértékű reformlépés a Balaton újrapozicionálásához. Megvalósulása így nem csak a versenyzői utánpótlás lehetőségeit szélesíti ki, hanem:

  • Pozitív imázzsá formálja a Balatonról alkotott és közvetített gyakorta kedvezőtlen általános képet, következésképpen az országmárkázás eredményességéhez is hozzá tehet. (Ahogy egyes északi államokban a golf, mint tömegsport az országimázs része, nálunk miért ne lehetne a vitorlázás is az?)
  • Jövőformáló helyi értékkel gazdagítja a magyar tengert, gyarapítja a régió kulturális arculatát meghatározó nóvumok körét, felértékeli a tóvidék és az ott élők versenyképességét.
  • Növeli a közösség önbecsülését egy olyan régióban, ahol a gazdaság, a foglalkoztatás átlag alatt teljesít. 
  • Új alapokra helyezi a környezet (Balaton) és a tó mellett felnövő generációk (ember) kapcsolatát. 
  • Életminőség-javító szerepével hozzájárul egy ikonikus, védjegyként is népszerűsíthető balatoni életforma megtalálásához/megteremtéséhez
  • Felértékeli a programba bevont helyi iskolák szerepét, működését, növeli azok rangját, hírnevét. A mindennapos testnevelési órákon (ami már önmagában is hungarikum) hozzáadott értékként jelenik meg az iskolai tanrendbe iktatott vitorlásoktatás, ami elsők között íródhat be a “balatonikumok” nagykönyvébe. Ez a kizárólag csak itt megélhető egyedi diákélmény teszi megkülönböztetően karakteressé, vonzóvá és trendivé, egyszóval ízíg-vérig „balatonivá” a tó körül az iskolai diákéletet. 
  • Segíti a közösségen belüli csapatépítést, a közösségi élmény fokozza az összetartást, az egymásért történő felelősségvállalás kialakulását, csökkenti a társadalmi egyenlőtlenségek miatti belső feszültségeket.
  • És ami talán a legfontosabb: a „balatoniság” új életérzésével megajándékozva extra Balaton-identitással vértezi fel a vitorláskultúrát iskolai keretek közt elsajátító gyermekeket, örök kapocsként erősíti a helyhez való kötődésüket. Növeli a régió megtartó erejét, fékezi az elvándorlást: ezek a gyerekek remélhetően már nehezebben szakadnak el a Balatontól és könnyebben térnek vissza.

Fontos, hogy a tóparti önkormányzatok mellett az illetékes szakminisztérium, a magyar állam is felismerje az ebben való szerepét, feladatát. Szükségszerű, hogy az egységes Balaton arculat és imázs részeként a regionális identitást is támogatandó értéknek tekintse és segítse annak megerősítését. Jó hír, hogy már van létező, sikeres “iskolapéldája” hasonló összefogásnak és az EMMI is rendelkezik ebben régiós tapasztalattal. Az UNESCO Magyar Nemzeti Bizottsága kezdeményezéseként nemrég a minisztérium jóváhagyásával került a Szellemi Kulturális Örökség megőrzését szolgáló jó gyakorlatok nemzeti nyilvántartásába a balatonendrédi vert csipke hagyományának oktatása a helyi általános iskolában. Nem véletlen tehát, hogy a Balaton térségfejlesztési koncepció egyik legfontosabb feladata a helyi értékek és erőforrások megőrzése és fejlesztése. A BFT is kiemelten támogatja a helyi közösségek megerősítését és nincs ma olyan balatoni szervezet, önkormányzat, aki ne állna jó szívvel az MVSZ úttörő kezdeményezése mellé.


De miért fontos ez a hír a tó szellemével suttogó vízimarketingesnek?

Azt üzeni, hogy a Balaton újragondolásának csikorgó szakmai gépezete egy nem várt helyről kap olajozást: az MVSZ elit vitorlásközössége kéretlenül is beszállt a Balaton arculat- és márkafejlesztésébe! Egy ilyen mintaszerű, értékteremtő lépés valóban márkázza a Balatont és nem csak pántlikázza, mint más régiós projekt-kezdeményezések. Nem elcsippent magának a régió imázsából, hírnevéből, hanem erősíti azt. Jövőépítő tudatossággal “márkázza” a balatoni embert, a helyi közösségeket, a lokális életformát, felturbózza a térség turisztikai értékét, vonzerejét. Mi több: ez a lépés példamutatóan hat más régiós szervezetek és helyi közösségek felelősségvállalására, akik a balatoni társadalom felé hasonló elkötelezettséggel és értékajánlattal rendelkeznek. Ide kapcsolódik, hogy a kezdeményezéshez Ötvös Csöpi nyomdokain nemrég „Kardos doktor” (Kardos Gábor Balatoni Kör-alapító) is besegített, aki a polinéz vitorláskultúra professzoraként igyekszik hazai vizeken is széles körben hozzáférhetővé tenni az egzotikus élményt nyújtó, ellenben minimális költségigényű közösségi vitorlásépítés és hajózás (Balaton Proa) mozgalmát, kultúráját. 

Úgy tűnik tehát, hogy
a szövetség nem kis dologért fogott össze. A kezdeményező MVSZ társadalmi felelősségét jól mutatja, hogy a tóra épülő leghosszabb turisztikai szezon gazdájaként Balaton kérdésben igenis előbbre lát a hajója orránál. Tény: a vízen valahogy nagyobb az összetartás, mint a parton a Balaton körül. Állandó vesszőparipám, hogy a vakvágányra vitt Balaton megoldásért ordító ügyes-bajos dolgainak, halogatott szakmai teendőinek még mindig nincs felelős gazdája. Ma sem a kibeszélésre szoruló valódi hús-vér problémák, hanem a régióba tartó százmilliárdos fejlesztési források körül a legnagyobb a sürgölődés, tolongás. De bizakodók vagyunk, hogy maholnap ez is változni fog: az irányadó szakmai gondolkodást, a Balaton valódi sorskérdéseit magasról megkerülők és másokra hagyók (tisztelet a kivétel) egyszer tényleg valódi összefogásra szánják el magukat és felelősen segítik a változáshozók munkáját. Addig is jó szelet minden tenni akarónak!